2017. máj 20.

Élménytúra szomorú szerelmek nyomában - három nap romantikus legendák jegyében

írta: NagyJ
Élménytúra szomorú szerelmek nyomában - három nap romantikus legendák jegyében

Szomorú szerelmi történetek nyomába indultunk legutóbbi túránkon.  Három nap, három történet, három helyszín. 

Tarcal - Kövesdi kisasszony legendája  

A Kövesdi-pincesoron ma kiváló borokkal és dűlőtúrákkal várják a vendégeket, sőt, egy helyi civil szervezetnek köszönhetően időről időre egyéb családi programokat is kínál a pincesor. Tarcalra azonban nemcsak a jó borok miatt érdemes ellátogatni hiszen kiváló gyalogos és kerékpáros túrák kiinduló pontja is lehet, sőt, magán a településen is érdemes bóklásznunk, hiszen számos lenyűgözően szép kastély, kúria őrzi a város egykori lakói gazdagságának emlékeit. Mi a településmustrához a GUIDE@HAND Tokaj-Zemplén-Abaúj alkalmazást használtuk. 

20170520_114255.jpg

Tarcal. Terézia-kápolna. Saját fotó. 

Mi Kövesdi-kisasszony legendájának nyomába indulván érkeztünk meg a településre, de ha már itt voltunk, felkerestük azt a helyet is, ahol 1100-ban a tarcali zsinatot tartották, ahol kimondták, hogy boszorkányok márpedig nincsenek. Sőt, felsétáltunk a Degenfed-kastélyszóllóhoz tartozó Terézia-kápolnához is, ahonnan félelmetesen szép kilátás nyílik az egész tájra.  

 "Kövesdi kisasszony egy igen gazdag tarcali földesúr lánya volt. Egy tokaji fiú nagyon megszerette ezt a lányt, ám a kisasszony semmibe vette őt. Nagy elkeseredésében a fiú megkérdezte a lányt, hogy mit tehetne azért, hogy kedvelje őt. A lány azt felelte, hogyha hoz neki egy akkora darab aranyat, mint ő maga, akkor talán feleségül megy hozzá. Másnapra a fiú eltűnt otthonról, hiába kerestették a szülei, nem lett meg. Egy szép napon aztán megjelent az ifjú rongyosan, koszosan, soványan és egy kétkerekű kordéban, amit már alig bírt tolni, hozta a hatalmas aranyat a lánynak. Az aranyat a lány elfogadta, a legény azonban kilehelte a lelkét fáradtságában, de előtte még utoljára megátkozta a lányt. Azt kívánta, hogy boldogságot soha ne leljen a neki hozott kincsben. Így is lett. A kisasszony belebolondult az aranya őrzésébe, elásta a kövesdi dűlő oldalába, és minden nap járt ki hozzá, úgy vigyázott rá, hogy nem is mozdult mellőle. Ezért beszélte sokáig a tarcali nép, hogy a kövesdi dűlőben nagy kincs rejtőzik, egy bolond kisasszony aranya, akinek a szelleme talán még most is azt őrzi."

GUIDE@HAND Tokaj-Zemplén-Abaúj applikációval egyébként hasonlóan érdekes legendák, mesék olvashatók, hallhatók többek között Szerencsről, Tokajról, Mádról, Sátoraljaújhelyről és Sárospatakról is. 

20170520_110817.jpg

 Szőlőbirtok a Kövesdi pincesor végén. Saját fotó. 

Erdőbénye - Magita kisasszony legendája

Magita kisasszonyról először a Magita Hotel kapcsán hallottam, amely Erdőbénye szívében található. A róla szóló legenda valós események alapján született, s teljes terjedelmében elolvasható Erdőbénye honlapján is. 

Magita kisasszony szomorú története a török világ idején játszódik, amikor Magyarország három részre volt szakítva. Ebben az időben Magita kisasszony édesapja, Sólyom Iván és szerelme, Kaszaházi Joó János, a király helytartója és Erdőbénye földesura felkerekedtek, hogy segítséget kérjenek Bécsben a törökökkel szemben, míg a leány otthon maradt. 

A törökök azonban hamarabb érték el Erdőbényét, mint ahogy Bécsből megérkezett volna a segítség. Két nagyvezérük, Don és Onok beleszeretett a szépséges Magitába, aki kihasználva ezt a helyzetet egy csellel egy pincébe zárta őket. A feldühödött török csapatok felégették a falut, elkergették a magyarokat, Magitáról pedig úgy döntöttek, hogy élve eltemetik. A lány szépsége azonban több törököt is rabul ejtett. Az öreg Suta török vezér, Magitát megmenekítve, furfangos módon pince fölé ásta a sírt, így a lány könnyen lejutott a pincébe, s a pincén keresztül menekülőre fogta. A két török vezér, Don és Onok azonban észrevették a szökést és a lány a nyomába eredtek. Magita a menekülés során belefulladt a falu határában található tóba, ahová az őt üldöző két török nagyvezér is odaveszett. A szomorú hír hallatán az elkeseredett törökök örökre elhagyták Erdőbényét, így szabadult meg a falu az idegen uralom alól.

 A kiváló borok kóstolgatása mellett Erdőbényén érdemes felkeresni egyébként a tájházat, illetve a borászati kiállítást is. Magita kisasszony szobrát egy régebbi kirándulásunk alkalmával fotóztam le. 

kadarnap2010_004.jpg

Magita kisasszony szobra. Saját fotó. 

Erdőbénye környéke egyébként igazi kincsesláda a szomorú és szép legendák kedvelőinek - mi a túránk során megmásztuk a nem messze található Szegi várhegyet is, amelynek legendáját egy korábbi posztomban már bemutattam, a másik irányban pedig érdemes ellátogatni Boldogkőváralja irányába is, ahol Bodó lányainak történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 

Miskolc - a Molnár-szikla legendája

 Hunfalvy János "Magyarország és Erdély eredeti képekben" című munkájának 2. kötetében olvasható a Molnár-szikla lenyűgözően szép és szomorú legendája. Mi a GUIDE@HAND Miskolc alkalmazásban található Miskolc - Lillafüred túra segítségével kerestük fel a helyet, ahonnan lenyűgöző látvány tárult elénk. A  történetnek több variációja létezik, de maradjunk a Hunfalyvál leírtaknál: 

"Alsó-Hámor mély völgye fölött kopasz sziklacsúcs nyúlik fel, melyen egy kereszt áll. Ehhez a következő népmonda csatlakozik: volt egyszer egy vagyonos öreg molnár, ki özvegy állapotát megunván, a környék legszebb menyecskéjével, egy falusi bíró fiatal leányával kele házasságra. De boldog napjai csakhamar eltűntek. Az öreg molnár észrevevé, hogy szép Mariskája mást szível, de semmiképp nem tudott nyomába jönni annak, hogy kiért lángol. Most csak ezt akarta kilesni. Malma a diósgyőri völgyben egy meredek kőszikla tövében állott; egy ünnepnapon az ősz molnár elbúcsúzék menyecskéjétől, mintha a városba akarna menni, s fölkapaszkodék a sziklahegy tetejére, honnan mindent megláthatott, ami malma udvarában és kertében történik. Alig mászott vala fel az öreg a meredek hegyre, s máris a völgyben egy hetyke parasztlegény ólálkodik malma körül. A menyecske legott kiüté fejét az ablakon, s a szobájába hívogatá a legényt, ki azonnal bémene. Ennek láttára az öreg molnár szörnyű dühre fakada, s e felkiáltással: "így jár a vén bolond, ki fiatal nőt vesz feleségül; "az alatta tátongó mélységbe rohana. Azon helyre honnét leugrott rokonai keresztet állítottak, a szomorú eset emlékeül".

Kilátás a Molnár-szikla közeléből (Forrás: hellomiskolc.blog.hu)

Az alkalmazásban kínált túra további állomása egyébként többek között a Szeleta ősemberbarlang is. Az alkalmazásban kínált túra Lillafüreden ér véget, ahol még felkerestük az Anna-barlangot és sétáltunk egyet a Függőkertekben. Miskolcra azonban most nem kisvasúttal, hanem busszal indultunk vissza, így még megállhattunk egy pisztrángevésre a Molnár-csárdánál, amely a legenda szerint az egykori malom helyén áll.   

 

Szólj hozzá

vár túra kirándulás app erdőbénye családi program városnézés tarcal applikáció kiránduás Miskolc Lillafüred Tokaj-hegyalja Pince turisztikai applikáció