Az elmúlt egy év többségében home office-ban telt, megspékelve több-kevesebb home school-lal. A korábban megváltott repülőjegy sokaknak lapul a fiókban felhasználatlanul, immár voucher formájában. A hosszú, négy fal között töltött napok után a kalandor családok tagjai nem külföldi utazásokat ajándékoznak egymásnak név- és születésnapra, vagy karácsonyra. Helyette egy reggel nyolctól este nyolcig – a kijárási tilalom kezdő órájáig – tartó élményprogrammal lepik meg egymást, amit közösen töltenek el a természetben, nem messze a lakóhelyüktől. A vírus rövid pórázon tartja a turistákat. Mi pedig ehhez alkalmazkodva minél kevesebb utazásra fordított idővel szeretnénk minél szebb helyekre eljutni.
A családoknak pedig fel sem kell csapnia a turistatérképet, csak felmenni a közösségi médiára, ami ontja a tippeket magánszemélyektől és a turizmus erre a felületre szorult szolgáltatóitól. Itt szinte naponta jelennek meg fotók, cikkek és blogbejegyzések a nógrádi Felsőtolt felett emelt „kéz-kilátóról”.
Nekem Isten tenyere jut eszembe róla, amiben megpihenve, az alatta elterülő csendes táj végtelenjébe veszve a vándor testileg-lelkileg töltekezni tud. Olyan helyen emelték, ahol korábban csak a madár, és a kéktúrázó járt. Meg legfeljebb a helyiek. A hozzá vezető turistaösvényeket alig egy év alatt taposta ki szélesre az a sok-sok ember, akik – sokszor nem is túra-, hanem utcai cipőben – kapaszkodtak fel a hegytetőre.
Felsőtoldon korábban egy hónap alatt is alig haladt át annyi autó, amennyi most egy-egy hétvégi napon érkezik a faluba a kéz-kilátó miatt. Az emberek jönnek, látnak, mennek. Benéznek még a szomszédos Hollókőre. A tájékozottabbak, talán még Kozárdra is. De aztán igyekeznek vissza Budapestre, Egerbe, Miskolcra, vagy még messzebbre. Azt hiszem kimondható, hogy Felsőtoldon megszületőben van a túlturizmus.
A vidék iránti érdeklődés a helyiek részéről örömteli. Büszkék, hogy végre a messziről jött ember is felfigyelt erre a különleges, egyedi adottságú természeti környezetre, és értékeli azt. De kevesen tudják – és éppen ezért kevesen fedezik fel –, hogy ez a gyönyörű, rejtőzködő értékekkel teli palóc tájegység eltart Mátraverebély-Szentkútig, Somoskőújfaluig vagy éppen Ipolytarnócig, amelyek mindegyik látványossága legalább ekkora rácsodálkozásra adna okot a kirándulóknak, mint Felsőtoldon a kéz-kilátó.
A híres palóc vendégszeretet húrjait pengetni máshol is lehet. Sőt úgy játszik igazán turistaszíveknek szóló dallamot. A nagyobb nógrádi kört megtenni az élménydömpingen túl azért is érdemes, mert ha minden turista Felsőtold dombjait tapossa, és a tömeg nem oszlik el nagyobb területen, akkor a palócföldnek ezen a zsebkendőnyi területén az ökológiai lábnyom elhatalmasodik.
A kéz-kilátó népszerűségéről eszembe jut a Norvégiában található Trolltunga sziklanyelv példája. A 1100 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Ringedalsvatnet tó fölé 700 méter magasan benyúló kiszögeléshez 2018-ban 90 ezer turista mászott fel. Egy évtizeddel korábban csupán kb. ezren kapaszkodtak fel ide. De a természetben élő norvégok nem morgolódtak és sopánkodtak, hanem a lehető legokosabb módszerekkel igyekeztek minimalizálni a károkat – az instagramozók mindent elöntő hadától kezdve a szemetelésen és az emberi ürülék problémáján át egészen a talajerodációhoz vezető, többszörösen kitaposott és szélesített turistautak tényéig. A helyzet teremtette kihívásokhoz új ökoturizmus-barát megoldásokat találtak ki.
Fotó: Emilie Knutsson_www.travelsbyknutte.com
Mert ha valakik, hát a friluftsliv (szabadban élni) „génjét” magában hordozó norvégok tudják, hogy a természet a turizmusban egy felbecsülhetetlen értékű árucikk. Mindent meg kell tennünk a védelme érdekében. De hogyan, ha közben a turista, a vendég olyan élményeket keres, amik egyediek, amik felpörgetik, amiknek az adrenalin-lökete akkora, hogy még hetekkel később is csillogó szemmel és lehengerlő hévvel képes ajánlani a barátainak, és amiket egyre növekvő tömegek látogatnak a közösségi oldalak gyors bevonzása miatt? És a felsorolásból még ki is hagytam, hogy amikre persze vállalkozások és szolgáltatások épülnek, amik magukkal vonzzák az infrastrukturális fejlesztéseket. De okos tervezés és érzékenyített turisták mellett ez egy járható út lehet a fenntarthatóság elvét is figyelembe véve. Mert minden „WoW”, „enjoy” és „amazing” beruházásnak létjogosultsága van a mai turisztikai piacon. Csak pontosan kell célozni annak helyét, hogy az épített és természet adta élmény kiegészítsék egymást.
A norvégok mindig az alapoktól indulnak, ha fenntartható turizmusról van szó. Hívjuk most őket a „hét törpének”. Mert bár kicsinek tűnnek, mégis nagyon fontos és hasznos a jelenlétük. Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vétele a norvég turistáknak nemhogy rutinjukká vált az utazásaik tervezésekor és kivitelezésekor, hanem teljesen természetessé. A szolgáltatók pedig már szinte abba „születtek” bele, hogy ezeket teljesíteni nem kötelesség, hanem saját érdek.
Az fenntarthatóságot szem előtt tartó szolgáltató
- energiatakarékos villanykörtét,
- tisztítható, fertőtleníthető vászontörölközőt,
- környezetbarát tisztítószereket, valamint
- víztakarékos wc tartályt és zuhanyfejet használ;
- helyi termelőtől szerzi be az alapanyagokat;
- figyel az újrafelhasználás lehetőségeire; és
- komposztálja a szolgáltatásban termelődő szerves hulladékot.
Egész egyszerűen azért teszi mindezt, mert a norvég turistának igénye van arra, hogy ami otthonában a természet és környezetvédelmet szolgálja, azt megkapja a pihenése, kalandkeresése során is.
A norvég turizmus fejlesztői és szereplői figyeltek arra, hogy egy-egy új attrakció bevezetésénél mik a látogatói igények, és arra építették a kiszolgálást. Például megfigyelték, hogy melyik utat tapossák ki leginkább a látnivalóhoz menet a turisták, és praktikusan annak mentén tábláztak, jelöltek. A turisztikailag jelentős gócpontokon pedig a közösségi- és kerékpárturizmust fejlesztik folyamatosan.
Figyeltek arra, ha valami újat hoznak létre, építkeznek, akkor az GreenBuilding legyen. Követve a zöld építészet környezetkímélő szemléleteit: a jobb energiahatékonyságot és az alacsony energiafogyasztást, valamint a környezeti szempontok mellett a használó jólétét. Norvégiában egyre több a LEED, BREEAM és WELL minősítéssel bíró, turizmust kiszolgáló épület.
A norvég modell szerint működő vállalkozások promotálják a helyi ételt és kultúrát. A vendéglátó- és szálláshelyek öko-hatékony beszállítókkal dolgozzunk együtt. Nemcsak az élelmiszer beszerzésénél figyelnek arra, hogy az helyi, bio vagy állatjóléti szempontból is rendben legyen, hanem például a helyiségek berendezésénél és egyéb kellékek esetében is környezettudatosan választanak. Valamint a programszervezésnél is törekednek arra, hogy a helyi kultúrába belesimuljon a turista és ne felforgassa azt. A vendéglátók saját bevallásuk szerint először azt érezték, hogy kiárusítják a közösségüket, ha nagyon bevonják őket a kultúrájukba. Aztán rájöttek, hogy csak megközelítés és tálalás kérdése: ha hagyják átélni a népcsoport, a tájegység sajátosságait, akkor a turisták is őrzőivé, átörökítőivé válnak a megtapasztalt értékeknek.
Ez a szemlélet vár ránk is, ez lenne az optimális azon az úton, ami egyaránt figyelembe veszi az emberek kiapadhatatlan kalandvágyát és a klímasemlegesség jelentőségét. Mikor lépjünk rá mi is erre az ösvényre, és mikor szélesítjük úttá? Mikor alakítsunk a szemléletünkön, a turizmuson, ha nem akkor, amikor nemcsak a lelkiismeretünk, de a járványügyi helyzet is erre kényszerít minket? Szerintem a válasz egyértelmű: MOST!
