3+1 hely, ahová idén ősszel el kell látogatnod Tokaj-hegyalján

Fedezd fel az őszi időszakban világörökségi borvidékünket!

300971002_111902728301543_4011560138674298934_n.jpg

Az ország leghíresebb borvidékén, a kultúrtáj kategóriában UNESCO Világörökségi besorolást kapott Tokaj-Hegyalján az őszi időszak a zsongásról, a szüretről szól. Kevesen vannak, akik legalább hallomásból ne ismernék Tokajt, Mádot, vagy Tarcalt, viszont a borvidék összesen 27 települést foglal magába, melyek közül mindnek megvan a maga varázsa. Némelyik település igazi ékszerdoboz, megannyi rejtett értékkel, ahová még az is el tud „menekülni”, aki a dolgos hétköznapok után nyugodtabb környezetben szeretné tölteni szabadidejét. Ezeken a településeken érezhetjük át leginkább, mit jelent a kultúrtáj, ami természet és ember együttélésének harmóniájából született: végtelen szőlőtőkék, kőből rakott támfalak, a síkságból meredeken kiemelkedő erdős hegyek, oldalukban emberi kéz vájta pincék, melyek a vidék folyékony kincsét rejtik, és a szeszélyesen kanyargó, vadregényes Bodrog-folyó együttese alkotja azt a sok évszázados hagyományokra épülő értéktárat, ami napjainkban is a híres borvidékek közé emeli Tokaj-Hegyalját.

 

1. Bodrogparti hangulatok Szegiben

A Bodrog és a 37-es főút közé ékelődött település szinte egybeolvad Bodrogkisfaluddal és Szegilonggal. Az emberi közösségek már az ősidőkben is felismerték a terület jelentőségét és stratégiai szerepét, ezért a település közelében álló hegyen erődítést emeltek. Ma már csak a sáncok árulkodnak Szegi várának egykori helyéről, és néhány legenda – az egyik szerint a Várhegyen labdázó tündérek könnye fakasztotta a Bodrog-folyót.

dji_0969_nagy_-2.jpg

A Bodrog partjától a távolban emelkedő Várhegyig

A falu legszebb része kétségtelenül éppen a magas füzekkel, nyárfával, nádassal övezett folyópart, ahol a csendet csak a békák brekegése, a vízimadarak szárnycsapásai törik meg. Az itt kialakított Víziturisztikai Bázis ideális kiindulópontja a Bodrogon tett vízitúráknak. A békésen hömpölygő folyó akkor is kiváló választás, ha kezdő vagy. Sőt, akár vezetett vízitúrákon is részt vehetsz, amelyek során akár egészen Tokajig is leevezhetsz. Ha pedig a vadregényes Bodrogzugot is szeretnéd kenuval vagy kajakkal felfedezni, térj vissza a tavaszi időszakban, amikor számtalan vezetett túralehetőség adódik erre!

dsc03548_nagy.jpg

Vízitúra Szeginél

Ha pedig a vizes programok után valami másra szomjazol, éppen a település határában találod meg a borvidék legnagyobb pincéjét, melynek útvesztője öt kilométeren át kanyarog az egykori kőporbányák tárói helyén. 

Ha ősszel utazol ide, érdemes lehet összekötni látogatásodat valamelyik itt megrendezett programmal: 2022. szeptember 17-én a Bodrog partján kerül megrendezésre a Szeptemberi Szegi Feszt, a horgászsportok rajongói pedig szeptember 10-11 között látogathatnak el a XI. Folyóvízi Pergető Triatlon 3. fordulójára.

 

2. Erdőbénye - Barangolás a kádárok és kőfaragók településén

 

Erdőbénye, a hegyaljai kádárok települése már elhelyezkedésében is különleges átmenetet képez a borvidék napsütötte idillje és a Zempléni-hegység kárpáti hangulatú erdőségei között. A hajdani mezőváros főutcával párhuzamos utcái is mutatják Kassa egykori vonzáskörzetének hatását.

Azt, hogy itt mennyire összefonódott ember a tájjal, jól szemlélteti az a tény, hogy miocén kori (8-9 millió évvel ezelőtti) szőlőlenyomatot találtak a település határában.

A település felfedezését kezdd a főutcán, ahol a jeles épületek mellett elhaladva, a falakra kihelyezett táblákról rengeteg érdekességet megtudhatsz Erdőbénye múltjáról. Sétádra felfűzve olyan nevezetességeket kereshetsz fel, mint a Kovácsműhely Múzeum, a tájház, vagy a Szepsi Lackó Máté emlékház. A településen egykor prédikátorként dolgozó Szepsi Lackó Máté arról híres, hogy a hagyomány szerint ő volt az aszúbor „feltalálója” a 17. század első felében, legalábbis a napjainkig az általa feljegyzett receptúra adja az aszú készítésének alapját.

dsc03133-2.jpg

A református templom melletti pince alagútjai 3,5 km hosszan kanyarognak

A főutcán elsétálsz a gótikus alapokon álló római katolikus, és a 18. század végén épített református templomok mellett, ahol a legnagyobb pincerendszereket alakították ki. Ennek egyrészt a védelem volt az oka, másrészt az építőanyag kitermelése. Ki gondolná első ránézésre, hogy a református templom mellett nyíló, szerény bejáratú Vivamus Pince is három és fél kilométer hosszan kanyarog a felszín alatt?

Ha kigyönyörködted magad a műemléképületekben, irány a természet! Egy szuszogtató, de nem túl hosszú kaptató leküzdése után a Mulató-hegy panorámás gerincén találod magad, ahonnan a településre és az azt körbeölelő, hol erdős, hol szőlőtőkékkel borított hegyekre nyílik kilátás. Akár órákig el lehetne idefent ücsörögni, annyira szép a táj, főleg ősszel, amikor a fák lombkoronái ezer színben pompáznak.

eb11.jpg

Kilátás a Mulató-hegyről 

Innen vezessen utad az egykori kőfejtő felé, ahol a Bányató magashegyi tengerszemekre emlékeztető, csillogó víztükrét is megcsodálhatod. A múltban az andezitkő bányászata, faragása legalább annyira fontos volt az erdőbényeiek számára, mint a hordókészítés. A legnagyobb andezitfejtő éppen itt, a Mulató-hegy vulkáni maradványán nyílt.

A tartalmas, de fárasztó séta után napodat zárd egy jó tokaji borral a település valamelyik pincészetében!

Ha utazásodat szeptember közepére időzíted, programodat a szeptember 16 és 17 között megrendezett Aszú fesztivállal is színesítheted.

 

3. Fedezd fel Hercegkút pincesorait!

 

A borvidék északi részéhez olyan gyöngyszemek tartoznak, mint Sátoraljaújhely, Sárospatak, vagy éppen Hercegkút. Utóbbi az elmúlt néhány évben vált virálissá, látványos, többszintes pincesorainak köszönhetően, melyek sokak szerint a Gyűrűk Urából ismert hobbitüregekhez hasonlítanak. Hasonlítgatás ide vagy oda, egy nagyon érdekes és hangulatos helyet fedezhetsz fel, ha Hercegkutat választod úticélnak.

Hercegkút jellegzetes pincéi

A 18. században a Fekete-erdőből a területre települt svábok segítettek új szőlőművelési eljárások kidolgozásában a településen, amelyet az akkori birtokosáról Trautsondorfnak neveztek. Később, a filoxéravész után a Gomboshegy és a Kőporos pincéiben tárolták a dűlőkön termő furmint, hárslevelű, sárgamuskotály szőlőfajtákból készült borokat. A két, egymással szemben épült pincesor a település legismertebb látnivalója. Felfedezésedet érdemes a Kőporos pincesoránál kezdeni, ahol a közelmúltban egy élménypontot is átadtak. Ez egy olyan rendezvényhelyszín, ami többek között a helyi gazdáknak ad lehetőséget borkóstolások megrendezésére, illetve a közeljövőben kiállítás is kialakításra kerül benne. A pincesoron több nyitott pince is várja az érdeklődőket, ahol lehetőség van kóstolni, vagy palackozott bort vásárolni.

dsc03804_nagy.jpg

Pincék mélyén

A Gomboshegy pincesora megjelenését tekintve nagyon hasonló a Kőporoshoz a háromszög alakú bejáratú, egymás mellett sorakozó pincékkel, és itt ugyancsak találunk több nyitott pincét. Innen indul a Kálvária sétány, amelynek érdekessége, hogy a helyi közösség munkájával és adományaiból valósult meg. A tetején áll a 2010-ben átadott kápolna az Áldó Krisztus szoborral, amely kilátóként is elsőosztályú. Körbepillantva láthatod a szemben sorakozó Kőporosi pincéket, a falu házait, a Zempléni-hegység vonulatait, ha élesebb szemű vagy, akkor pedig akár Sátoraljaújhely és Sárospatak várait is megtalálhatod a távolban (érdemes távcsővel is készülni!).

Hercegkút kiváló csillagtúra központnak is, innen elérhető közelségben van az ikonikus Megyer-hegyi Tengerszem, Sárospatak, vagy akár Komlóska vára.

A településen szeptember 3-án kerül megrendezésre a VIII. Trautsons Őszváró Boros Kőporos, ahol a környék különleges borait kóstolhatod meg.

 

+1. Kincsestár a Bodrog kanyarulatában - Bodrogkeresztúr 

 

A Világörökségi borvidék „központjából”, Tokajból pár perc alatt jutsz el Bodrogkeresztúrba, amely egy rendkívül színes kis település. A Tokaji-hegy lábánál elterülő település mellett több nagy kanyarulatot is leír a Bodrog, látványos természeti környezetbe helyezve a falut.

Bodrogkeresztúr a szó szoros értelmében is kincsestár. A település határában időszámításunk előtt 1200-ból származó aranyékszereket találtak, a leletegyüttes „Dereszla kincse” néven vált ismertté. A kincsek másolata a Keresztúri Kincsestárban tekinthető meg. Régészeti szempontból nagyon különleges a község, számos avar kori sír is feltárásra került a területén.

dsc08491-2.jpg

Bodrogkeresztúri táj

A településen három templom is található, közülük legértékesebb a közelmúltban komoly restauráláson átesett Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom, mely késő gótikus stílusban épült a 15-16. század fordulóján, és bár viseli az elmúlt korok nyomait, sokminden megmaradt eredeti szépségéből (freskók, évszámok, építészeti megoldások őrzik a középkor nyomait). A szakértők azt feltételezik, hogy a szentély falába épített kőkereszt a Szentföldről származik.

dji_0041.jpg

Bodrogkeresztúr - ahogyan a gólyák látják

A település határában emelkedő dombokról kiváló kilátás nyílik a Bodrogra és a környező tájra. A természeti értékeket tekintve is egy kincsestárról van szó. A Bodrogzug és a Tokaji-hegy közötti különleges mikroklíma és élőhelyi sokféleség miatt az élővilág is nagyon gazdag. Te is meg fogsz lepődni, milyen sok gólya fészkel itt, a látványért érdemes a nyári időszakban is visszalátogatni (bár a 31 gólyafészek látványa önmagában is érdekes)! A településen az elmúlt években sokat tesznek a kedvelt madarak védelméért többek között az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság segítségével.

A falu felé magasodó Dereszla-domb pincéinek eredete a 13. századig nyúlik vissza. Egyes pincék őrzik a múlt emlékeit, például a Dereszla Pincészet falában egy 1848-49-es szabadságharc idején befúródott ágyúgolyó látható.

Bodrogkeresztúr is kiváló csillagtúra központ, ahonnan elérhető közelségben van Tokaj, Tarcal, és a Tokaj-Hegyaljai Világörökségi Borvidék többi települése is.

A projekt a GINOP-7.1.9-17-2018-00025 Élménypontok létesítése Tokaj-Hegyalján (Szegi, Erdőbénye, Hercegkút) című pályázat keretében valósult meg. 

 

Hirdetés

Kövessen a Facebookon is!

Címkék

akadálymentes (1) Alföld (1) állatkert (1) anyák napja (1) app (5) applikáció (5) Arborétum (1) attrakció (1) avas (1) Balassi (1) Balaton (1) Balatonfüred (1) barlangfürdő (1) bemutatóhely (1) bicikli (1) biciklitúra (1) Bodrog (2) Bodrogkeresztúr (1) Borok (1) Bortúra (1) Budapest (1) Bükk (2) bükkábrány (1) bükkalja (1) Bükkalja (1) bükkaljai kőkultúra (1) Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (1) családi program (12) Császárfürdő (1) Csokonai (1) DámPont (1) Dám Pont (1) Dereszla (1) digitális detoxikálás (1) Diósgyőr (2) Diósgyőri vár (2) Dunamente (1) e-autó (1) ecoturizmus (1) Edelény (1) Eger (2) Egri Vár (2) elektromos autó (1) elektromos autó töltés (1) elektromos autó töltő (1) Erdőbénye (2) erdőbénye (2) Fátyolvízesés (1) fenntartható turizmus (6) fürdő (2) Görömböly (1) gyalogtúra (3) Harsány (1) Hercegkút (3) Herman Ottó Múzeum (2) Hollókő (1) hotel (1) hozzáférhető turizmus (1) időutazás (1) Ipolytarnóc (8) Ipolytarnóci ősmaradványok (8) Jókai (1) kaptárkő (3) kaptárkövek (1) kastély (1) képtár (1) kerékpár (1) kerékpártúra (3) kilátó (1) kiránduás (12) kirándulás (24) kirándulások (24) Komárom (2) könyvtár (1) környezettudatos turizmus (1) környezetvédelem (1) közelről (1) középkor (1) Látogatóközpont (2) legendák (3) lélektúrák (13) Lillafüred (4) Mária-sétány (2) mese (1) mesék (1) Mini Magyarország (1) miskolc (3) Miskolc (6) Miskolctapolca (1) mocsárciprus (6) Mozaik Múzeumtúra (1) múzeum (7) Nagykopasz-hegy (1) Nógrád (2) Nógrád megye (2) Novohrad-Nógrád Geopark (1) Nyíregyháza (1) Ódorvár (1) ökoturizmus (5) ősember (3) ősemberbarlang (3) ősfa (7) Oszla (1) ötletek (1) Ottlik Géza (1) palóc (1) Pannon-tenger Múzeum (4) parajd (1) Párkány (3) Petőfi (1) Pince (9) romantika (1) Rudas fürdő (1) Sárospatak (2) Sárospataki Református Nagykönyvtár (1) sópince (1) SóstóZoo (1) Szarvas (1) Szegi (3) szerelem (1) Szilvásvárad (2) Szlovákia (1) Szomolya (1) Tamási (2) tanösvény (4) tarcal (1) templom (1) Tessedik Sámuel Múzeum (1) tippek (2) Tokaj (7) Tokaj-hegyalja (11) Tokaji hegy (1) történelem (9) tudatos turizmus (1) tündér (1) tündérek (1) túra (16) turisztikai applikáció (4) turizmus (1) UNESCO (3) vándorlások (15) vár (10) várhegy (1) városnézés (8) Vasárnapi Ujság (1) Világörökség (3) visittamási (1) vulkán (1) wellness (2) Zemplén (2) Zempléni-hegység (2) Címkefelhő

Impresszum

Az oldalt az InnoTime Hungary Kft működteti. 

Rólunk: www.innotime-hungary.com

süti beállítások módosítása